Kispapa

Kezd megszokottá válni, ami pár hónapja még félelemmel töltött el minket. Voltunk megint buliban, és kiderült, hogy már kirázzuk a kisujjunkból az ilyesmit. Megszervezzük, elaltatjuk, aztán elmegyünk, éjfélig ott vagyunk bárhol, aztán irány haza, és mivel teljesen elszoktam az ilyesmitől, és az alkoholtól, pezsgek a buliban. Tíz éve nem voltam ekkora formában! Olyan szösszenetek hangzanak el tőlem, mint például ezen a bulin, amikor megkérdezték tőlem, hogy hol hagytuk a gyereket, én meg azt mondtam, hogy a kocsiban, mert a hidegben úgysem ébred föl. Muhahaha, hát, hol máshol hagytam volna.

Egyelőre semmi áttörés a migrén terén, pár nappal Szőke kúrája, és a veszprémi utazás után újra pusztító migrén tört rá, ilyenkor nem segít semmi, csak a gyógyszer, amit a szoptatás miatt nem szedhet, a besötétített szoba és a pihenés. Vagy még az sem. A dolgunk annyival volt most nehezebb, hogy a lakásunkban nem tudtunk maradni, a szomszéd felújítása hangosabb, mint ami elviselhető egy alvó babának, nem volt itt a Nagyi, és hétköznap lévén nekem dolgozni kellett volna mennem. De csak kellett volna.

Kevés cukibb dolgot láttam életemben, mint amikor hajnali ötkor az alvó Cilikét az anyja bebugyolálva kihozta a házból, aztán beültek a kocsi hátsó ülésére, és összebújva félálomba merültek. Mentünk át Veszprémbe a Nagyitól a migrénspecialistához szombaton reggel hétre, az orvos egy elfoglalt szakma láthatóan, én vezettem, az előbbi kis csendélet hátul, Nagyi meg az anyósülésen, hol máshol, mutatta az irányt.

Ha az ember nem figyel, még hibázni sem kell nagyot, máris hétvégi apuka lesz belőle, mert a gyerek mindig az anyjával marad. Az alattunk lévő lakást megvették, és nemrég falkiverős, totális átalakításba kezdtek, amelynek a gócpontja éppen Cilike szobája alatt van. Egy nap fúrás és szenvedés elég volt ahhoz, hogy megszülessen a döntés. Irány a vidéki csend, irány a jó levegő, a séták a gáton, vagyis irány a Nagyi.

Le kellett álljak az éjszakai üzemmóddal, ezt már egy ideje éreztem, de arra nem számítottam, hogy rögtön papi tempóban fogom folytatni. Reggel hatkor kelés, este tízkor alvás, hétvégén is, és nagyon élvezem, mert tudom, vagy remélem, hogy ez csak átmeneti, és hajlandó leszek még valaha este kilenckor kezdődő filmeket is megnézni. De ha nem, az sem baj. Sosem voltam ilyen kipihent.