Kispapa

Én elhittem amikor azt meséltem magamról, hogy nem fogok máshogy vezetni, ha a gyerek is bent ül a kocsiban. Tévedtem, de legalább csak kicsit vezetek rosszabbul, viszont sokkal lassabban. Cilikét a születése után négy nappal vihettük haza a kórházból, komoly előkészületek után. Először is begyakoroltam, hogy kell betenni a gyerekülést a kocsiba, aztán, hogy kell betenni a gyereket a gyerekülésbe, egyébként ez egyáltalán nem könnyű. Aztán vagy negyed órát töltöttem azzal, hogy megtaláljam azt a parkolóhelyet a kórház előtt, ahol a nap is süt, és közel is van ahhoz az ajtóhoz, ahol majd kihozom a gyereket.

Akkor hajnali négy körül jövök - mondtam Szőkének, aki olyan rosszallóan nézett, amennyire csak tud. Ha én nem alszom, nem alszik senki, lálálálá, ezt fogom üvölteni a folyosón, mondtam tovább, és egy pillanatra még komolyan is gondoltam. Ezt megláthatta rajtam, mert az előbbi pillantásba egy kis durcázás is vegyült, aztán megbeszéltük, hogy holnap dél körül érkezem.

Tejfakasztó buli nélkül ugyanis nem gyerek a gyerek, ilyenkor berúgni ősi hagyomány, függetlenül attól, hogy van-e teje az anyának. Ez az apa búcsúzása is a hajnalig tartó, bűntudattól mentes zülléstől egy időre. Ez az éjszaka szabad labda, vétek lenne elsétálni mellette.

Az asztalon narancs, szőlő, banán, még egy kis narancs, citromos üdítő, narancslé, még vagy kétféle üdítő, ropi, csoki, rágcsálnivaló, fasírt, a többire már nem emlékszem - ezekkel leptek meg minket a gyerek születését követő 48 órán belül. Ehhez jött a kórház által biztosított napi háromszori étkezés mindkettőnknek, ez olyan is volt amilyennek hangzik, de az egész bentlétünk még így is egy kétcsillagos wellness-pihenésnek tűnik.

Hajnalban meghozták a gyereket, este hatkor leadtuk a csecsemősnővérnek, és a nap egész könnyedén telt volna, ha a telefonom reggel el nem kezd csörögni. Mindenki kedvesen érdeklődött, helyenként tukmálta magát, én pedig nem győztem beosztani az időrendet. Főleg az elején, mert Szőke még nem tudott járni a műtét után.

Hat óra előtt kevéssel hallottam meg a nővérkét és a nyomában járó gyereksírást. Kis kocsikon tolták ki a gyerekeket a szüleikhez, a mienk volt az utolsó szoba, ezért hozzánk mindig utoljára ért el a kisbaba. Már vagy húsz perce ébren voltam, félelemmel és izgatottsággal telve vártam, hogy meghozzák Cilikét. Kinyílt az ajtó, és mi Szőkével azonnal felültünk az ágyban, de a gyerek még aludt.

Cili október 14-én reggel fél kilenckor született egy angyalföldi kórházban. Császár volt, a feleségem nem akarta, hogy bent legyek, én pedig örültem, hogy nem kell olyan helyre mennem, ahova nem akarok. Nem akartam látni, mi történik, ő nem akarta, hogy lássam, így ebben pillanatok alatt megegyeztünk. Akárcsak a gyerek nevében.

A feleségem beceneve kislánykorában Cili volt, az enyém Misi, de ez most mindegy, és amikor először hallottam, hogy az édesanyja Cilinek szólítja, rögtön eszembe jutott az árva szőke kislány a Für Elise-ből, és azt éreztem, hogy ez a kislány felnőtt és itt áll mellettem. Szőkével hét éve vagyunk egy pár, és majdnem három éve vagyunk házasok. Ő lesz az egyik főszereplője ennek a blognak.