Kispapa

És akkor eljött a pillanat, amikor sok levegőben lógó kérdésre válasz születik. Egy részét én válaszolom meg, más részét az élet, de csak majd később. Cilike öt és fél hónapos korában Szőke visszament dolgozni. Ez eleve így volt tervezve, bár nem a mi tervünk volt, hanem az életé, a háttérben pedig egy Magyarországon működő nemzetközi szervezet szabályrendszere áll, amely olyan irányba tereli a dolgozókat, hogy inkább dolgozzanak, ne pedig a gyerekükkel legyenek. Nyugaton egyébként ez egy olyan általánosan elfogadott norma, mint ahogy nálunk a nők akár évekre is kiszállhatnak a munkából, ha szülnek mondjuk két gyereket. És ez sem teljesen a saját döntésük, hanem inkább a rendszeré, hogy mit enged meg, és mit nem, mint ahogy Szőke korai munkahelyi visszatérése is inkább egy rendszer döntése volt, nem a mienk, csak egy másik rendszeré, amely véletlenül keveredett Budapestre, ezért is tűnhet őrülten idegennek.

Kevés cukibb dolgot láttam életemben, mint amikor hajnali ötkor az alvó Cilikét az anyja bebugyolálva kihozta a házból, aztán beültek a kocsi hátsó ülésére, és összebújva félálomba merültek. Mentünk át Veszprémbe a Nagyitól a migrénspecialistához szombaton reggel hétre, az orvos egy elfoglalt szakma láthatóan, én vezettem, az előbbi kis csendélet hátul, Nagyi meg az anyósülésen, hol máshol, mutatta az irányt.

Ha az ember nem figyel, még hibázni sem kell nagyot, máris hétvégi apuka lesz belőle, mert a gyerek mindig az anyjával marad. Az alattunk lévő lakást megvették, és nemrég falkiverős, totális átalakításba kezdtek, amelynek a gócpontja éppen Cilike szobája alatt van. Egy nap fúrás és szenvedés elég volt ahhoz, hogy megszülessen a döntés. Irány a vidéki csend, irány a jó levegő, a séták a gáton, vagyis irány a Nagyi.

Mindenki örülhet, vége az aljas hétköznapoknak, újra iszom, mint egy igazi férfi, és csak remélem, hogy a gyerek az ágyában ébred, ahogy azt is, hogy én is ott fogok. Harmincadik születésnapra megyünk Szőkével, ebben az országban már mindenki vénül, de előtte még elrendezzük Cilike sorsát. Nyolckor lefektetjük aludni, amíg napközben nyafog, hogy nem akar, addig esténként már gombnyomásra alszik. Nyolctól tízig Szőke2 vigyáz rá, aztán a Nagyi.

Szőke elkezdett szórakozni járni, persze, nélkülem, szolga leszek életem hátralévő részében, ez eldőlt. Hol Szőkét, hol a gyereket, hol Nagyit kell majd adjusztálnom, és már csak akkor fogok tudni nyugodtan leülni, ha tudom, hogy mindenkivel minden rendben, ez a sors, ami rám vár. (A Nagyi félig kivétel, ha ő otthon van, azt csinál, amit akar, abba nem szólok bele.)