Kispapa

Már egy ideje éreztük, hogy nem stimmel valami azzal, ahogy Cilike a fejét tartja. Pár hete már, hogy egyáltalán nem emelte meg hasazás közben, igaz, nem is nagyon erőltettük, így már vártuk, hogy találkozzunk az orvossal, mondja meg ő, mi ez az egész. Az utolsó egy hétben már úgy voltunk vele, hogy emiatt nem visszük el külön, mert nincs nagy baj vele, jönni fog az emlékeztető oltás, és akkor majd beszélünk a doktornővel. Igazunk is volt, meg nem is, mert nagy baj tényleg nincs, de ha egy hónappal hamarabb kezdtünk volna el ezzel foglalkozni, egy hónappal hamarabb is végeznénk.

Cilike megkapta a kéthónapos oltását, vagyis egyrészt közeleg a második hónap nagy összefoglalója, másrészt Cilike az első oltással megszerezte az első betegségét is. Már nem emlékszem, pontosan mire kapott oltását, de mivel férfi vagyok, arra azért emlékszem, hogy mennyibe került. (Az is lehet, hogy nekem egyáltalán nem is mondta meg senki, hogy mi ellen oltják a gyereket.)

Amikor délután utoljára beszéltem Szőkével, még minden rendben volt, amikor viszont hazaértem már indulásra készen vártak a gyerekkel. Cilike szeme hirtelen bedagadt, az arca kiütéses lett, irány az orvosi rendelő. Életünkben először.

Amikor van egy kis szabadidőm (ez az utolsó nap, amikor nem dolgozom), és nincs meccs a tévében, vagy éppen kicsit kilátástalannak érzem a gyerekkel vívott békés, de mégis taposómalomra emlékeztető harcot, a csecsemőgondozásról olvasok könyveket. Már nyáron túl voltam a Suttogón, és annak a második részén, a harmadik még a polcon vár. Most pedig egyszerre lapozgatom a Csecsemőápolás ábécéjét, valamint az Éjszakai gondoskodás című művet, utóbbi adta a minap a tanácsot, hogyha sír a gyerek, akkor meg kell vigasztalni.