Kispapa

És akkor eljött a pillanat, amikor sok levegőben lógó kérdésre válasz születik. Egy részét én válaszolom meg, más részét az élet, de csak majd később. Cilike öt és fél hónapos korában Szőke visszament dolgozni. Ez eleve így volt tervezve, bár nem a mi tervünk volt, hanem az életé, a háttérben pedig egy Magyarországon működő nemzetközi szervezet szabályrendszere áll, amely olyan irányba tereli a dolgozókat, hogy inkább dolgozzanak, ne pedig a gyerekükkel legyenek. Nyugaton egyébként ez egy olyan általánosan elfogadott norma, mint ahogy nálunk a nők akár évekre is kiszállhatnak a munkából, ha szülnek mondjuk két gyereket. És ez sem teljesen a saját döntésük, hanem inkább a rendszeré, hogy mit enged meg, és mit nem, mint ahogy Szőke korai munkahelyi visszatérése is inkább egy rendszer döntése volt, nem a mienk, csak egy másik rendszeré, amely véletlenül keveredett Budapestre, ezért is tűnhet őrülten idegennek.

Egyelőre semmi áttörés a migrén terén, pár nappal Szőke kúrája, és a veszprémi utazás után újra pusztító migrén tört rá, ilyenkor nem segít semmi, csak a gyógyszer, amit a szoptatás miatt nem szedhet, a besötétített szoba és a pihenés. Vagy még az sem. A dolgunk annyival volt most nehezebb, hogy a lakásunkban nem tudtunk maradni, a szomszéd felújítása hangosabb, mint ami elviselhető egy alvó babának, nem volt itt a Nagyi, és hétköznap lévén nekem dolgozni kellett volna mennem. De csak kellett volna.

Le kellett álljak az éjszakai üzemmóddal, ezt már egy ideje éreztem, de arra nem számítottam, hogy rögtön papi tempóban fogom folytatni. Reggel hatkor kelés, este tízkor alvás, hétvégén is, és nagyon élvezem, mert tudom, vagy remélem, hogy ez csak átmeneti, és hajlandó leszek még valaha este kilenckor kezdődő filmeket is megnézni. De ha nem, az sem baj. Sosem voltam ilyen kipihent.

Régen azzal büszkélkedtem mindenkinek, hogy milyen menőn tudok pelenkát cserélni. Ez még csak pár hónapja volt, és akkor még úgy éreztem, hogy a jó apák cserélnek pelenkát a rosszak meg nem, de ma már úgy vagyok vele, hogy bizonyítottam. Nem kell nekem ugrálni már ebben a szaros pelenka témakörben, innentől intézzék a lányok, mindennap elmegyek dolgozni, este játszom a gyerekkel, legyen elég ennyi. Aztán az élet persze közbeszól, apukám, irány könyékig szarosnak lenni. A családnak szüksége van rád.

Mindenki örülhet, vége az aljas hétköznapoknak, újra iszom, mint egy igazi férfi, és csak remélem, hogy a gyerek az ágyában ébred, ahogy azt is, hogy én is ott fogok. Harmincadik születésnapra megyünk Szőkével, ebben az országban már mindenki vénül, de előtte még elrendezzük Cilike sorsát. Nyolckor lefektetjük aludni, amíg napközben nyafog, hogy nem akar, addig esténként már gombnyomásra alszik. Nyolctól tízig Szőke2 vigyáz rá, aztán a Nagyi.