Kispapa

Megszületett bennünk az elszánás, a gyerek most már elég nagyon ahhoz, hogy bárhova el lehessen vinni, úgyhogy el is visszük, főleg ha én is ott vagyok, mert engem nem zavar, ha cipelni kell. A gyerek azonban még nem elég nagy ahhoz, hogy bárhol tudja, hogy kéne viselkedni, eleve az nem megy, hogy viselkedni gyakorlatilag senkinek a családban, úgyhogy a Cilitől sem számítunk sok jóra, aztán olyan jó látni, ha mégis. De ritka, és véletlenszerű esemény ez.

A projekt, hogy visszük mindenfelé a Cilit lehet, hogy korai, de most van itt a tavasz, úgyhogy a döntés megszületett, üljön más a lakásban egész nap a gyerekkel, inkább kiviszem és megfuttatom, mint a kiskutyát, ha már kertes házat úgyis csak pendrive-on fog látni szegényke.

Cili az új megközelítésre, vagyis hogy inkább naponta kétszer megyünk le vele sétálni, és időnként konkrét céllal, ahelyett ami eddig volt, vagyis napi egy játszóterezés, a következőképp reagált.

A szokottnál is több homokot eszik a játszótéren, hogy megmaradjon a biztonságérzete. Csúszdát, hintát rendeltetésszerűen használja, nem eszi, más gyerekektől óvja. Játszótér melletti parkban egyedül motorozik. Apa mobiljával menőzik más gyerekek előtt, akiket a szülei hagyományos játékokkal (labda) küldtek ki a futtatóra. Ha bármiben megpróbálom meggátolni, például ne egyen a szemetesből, akkor üvölt, és őrült hisztibe kezd. Ez állítólag a szülő hibája, hogy kialakul, de abban biztos vagyok, hogy nem az enyém.

A Nagyival (Szőke Olaszországban van éppen) ma kivittük a Margitszigetre, hogy megnézzük vele a Kisállatkertet, ami fájdalmas rajza volt mindannyiunk karakterének, és ennek az egész mai bejegyzésnek is ez volna a lényege, úgyhogy figyelem.

Kezdésnek Cilike kövekkel és madárszarral akarta etetni az őzeket, erre Nagyi folyamatosan rohant utána egy kéztörlővel, hogy fúj madárszar, miközben én a háttérbe vonultam és azon feszengtem, hogy egy őz le tudja-e harapni a gyerek ujját.

Aztán Cilike nyugodtan élvezné, hogy a kacsák körül lehet, és kiabálja, hogy ka-ka, de Nagyi inkább a pávát mutatná meg neki, én meg simán csak ülnék, ezért először elcsaljuk a gyereket a lovak felé, hátha ott lehet megközelíteni a pávát, de azt nem lehet, a lovak összeverekszenek, ami megtetszik a gyereknek, és meg akarja fogni őket. Veszélyes, nem veszélyes, beindul a szenvedés, hogy majd leharapja az ujját, vigyük el akkor a gólyához. (Páva nem megközelíthető.)

Cilike a gólyánál átmegy a kerítésen, mert miért is tudná, hogy azt nem szabad, enyém a feladat, hogy lefogjam, amiért hisztizni kezd, és igazából jogos. Idehoztok a világ legjobb helyére, és nem hagytok békén, hogy azt csináljam, amit akarok. Se madárszarozás, se őzezés, se kacsázás, se lovazás, se gólyázás, akkor minek is volt ez az egész?

Hát, hogy tanuljál, lányom. (A háttérben két felnőtt azon dohog, hogy hideg van.)