Megjött a vérvétel eredménye, a neurológustól elköszönünk
2014.03.04. 06:47 - hamana zsolt
Voltak bennem illúziók, vagy csak spórolni akartam, de most már nincsenek, a pénz meg általában inkább hidegen hagy, mint álmatlan éjszakákat okoz nekem, de amikor kiderült, hogy mennyit fog még járni a gyógytornász, kicsit azt éreztem, hogy ne már. Még fél év? Egybe kell tenni a mozgást, hogy a fejlődés olyan legyen, amilyennek lennie kell, kijöjjenek nagyjából időben a dolgok, tudom én az észérveket, de fél év akkor is sok idő. De ez láthatóan csak engem zavar.
Szőke bulizni megy
2014.03.03. 05:00 - hamana zsolt
Szőke elkezdett szórakozni járni, persze, nélkülem, szolga leszek életem hátralévő részében, ez eldőlt. Hol Szőkét, hol a gyereket, hol Nagyit kell majd adjusztálnom, és már csak akkor fogok tudni nyugodtan leülni, ha tudom, hogy mindenkivel minden rendben, ez a sors, ami rám vár. (A Nagyi félig kivétel, ha ő otthon van, azt csinál, amit akar, abba nem szólok bele.)
Nem mondták magának, hogy itt lopnak?
2014.02.28. 05:00 - hamana zsolt
Szerencsénk volt a szülésnél a kórházzal, aztán szerencsénk volt a gyerekorvossal, és eddig nem kellett vinnünk sehova Cilikét. Most viszont a neurológus, akinek az ajtaja közvetlenül a gyerekorvosé mellett van, azt akarta, hogy kizárjuk a nem is tudom milyen izombetegséget, ezért beutalt minket egy patinás budapesti intézménybe, ahol annyira mellbevert a valóság, hogy még most is szédelgek. Sose legyen beteg senki.
Az apuka menjen el a baba közeléből, köszönjük
2014.02.27. 05:00 - hamana zsolt
Beteg vagyok, folyik az orrom, köhögök, hőemelkedésem van, és igazi férfi módjára teljesen össze is esek a dologtól. 37, 2 fölött már elkezd fájni a nyakam, 37,3-nál már azon agyalok, hogyha eléri a 37,5-öt akkor megkezdem az antibiotikum kúrát, és kihagyok egy napot a munkában. Magammal foglalkozni, magammal foglalkozni, magammal foglalkozni, csak ez érdekel ilyenkor, de egy évvel ezelőtt eldőlt, hogy erre még vagy harminc évig semmi esélyem sem lesz.
Hason fekve más a világ, mindenki feküdjön hasra
2014.02.26. 05:00 - hamana zsolt
Cilike már a játékokat bizgatja hason fekve, ennyit arról, micsoda remek tanács volt a neurológustól, hogy (az ördögi) gyógytorna teljesen felesleges. Még nem tudom, meddig fognak tartani a szeánszok, mert nem az a cél, hogy a babát fél éves korára megtanítsuk járni, legalábbis nem ez a gyógytornász célja, minél előbb, annál rosszabb állítólag, de Cilike a torna előtt nagyon kis hurka volt, most meg úgy tartja a fejét hason, hogy a negyedikről feljönnek köszönni a nagymamák.