Kispapa

Majdnem két hét telt el az előző poszt óta, és ebben a két hétben két dologra jöttem rá. Az egyik, hogy soha nem fogom tudni abbahagyni ezt, vagy legalábbis addig nem, amíg megkérdezik tőlem, hogy miért nincs poszt, kvázi idegenek is, én pedig azt érzem, hogy szégyellem magam. Belül hebegek, de szóban már magabiztos alázattal védem az önrendelkezési jogomat, hogy most nincs, de mindjárt lesz. A másik dolog, amire rájöttem pedig az, hogy ezt a gyerek egyszer el fogja olvasni, és legalább megtudja, hogy milyen volt kicsinek. Meg hogy én milyen voltam, amikor ő kicsi volt. (Egyébként nem akartam egy percre sem abbahagyni ezt az egészet csak egyszer kihagytam egy posztot, és mire észhez tértem, eltelt majdnem két hét. Tanulság: ne állj meg.)

Vigyázz magadra, de főleg a gyerekre, ez volt a mottója az első Cilikével töltött napomnak, ha nem hallottam ötször, akkor egyszer sem. Mondta a Nagyi, mondta Szőke, és mondtam én is magamnak, na, nem mintha olyan rohadt bonyolult dolog volna. Már voltam vele egyedül, pont azért, hogy ez már ne legyen gond, amikor beállít az élet a kezdőbe, úgyhogy ez a nap is csak olyan volt, mint a többi. Majdnem olyan.

És akkor eljött a pillanat, amikor sok levegőben lógó kérdésre válasz születik. Egy részét én válaszolom meg, más részét az élet, de csak majd később. Cilike öt és fél hónapos korában Szőke visszament dolgozni. Ez eleve így volt tervezve, bár nem a mi tervünk volt, hanem az életé, a háttérben pedig egy Magyarországon működő nemzetközi szervezet szabályrendszere áll, amely olyan irányba tereli a dolgozókat, hogy inkább dolgozzanak, ne pedig a gyerekükkel legyenek. Nyugaton egyébként ez egy olyan általánosan elfogadott norma, mint ahogy nálunk a nők akár évekre is kiszállhatnak a munkából, ha szülnek mondjuk két gyereket. És ez sem teljesen a saját döntésük, hanem inkább a rendszeré, hogy mit enged meg, és mit nem, mint ahogy Szőke korai munkahelyi visszatérése is inkább egy rendszer döntése volt, nem a mienk, csak egy másik rendszeré, amely véletlenül keveredett Budapestre, ezért is tűnhet őrülten idegennek.

Könnyű elveszíteni a fonalat, ha a baba a nem várt pillanatban kezd el nyekeregni éjszaka. Mint, ahogy azt sem könnyű feldolgozni, ha ez a nem várt pillanat nem hajnali négy, hajnali öt helyett, hanem csak 11 óra, tervezett ébredés előtt mindössze hét órával. Egy éjszaka, ahol minden megtörtént, és mindennek az ellenkezője is.

Egyedül autózni egy csecsemővel kicsit sok volt elsőre. Ha olyanom van, bármikor tudok aggodalmaskodni kicsit egy olyan dolgon, amit először csinálok a gyerekkel, vagyis ennek túlzott jelentősége nincs, inkább az én aktuális hangulatomat mutatja, mint hogy valóban veszélyes-e valami. De egyedül autózni nagyon én már nem is akarok vele egy darabig. Három kilométert kellett mennünk, de volt benne morgás, izzadás, záróvonalon áthajtás, minden. Igazi belvárosi kora este volt, nyekergő babával, és sok idegeskedéssel.