Kicsit ráfűtök a 25 fokra
2014.03.31. 13:35 - hamana zsolt
A fürdetés az én terepem, igazi apuka terep, ahogy halottam egyébként, és jelenleg abban a fázisban tartunk, amikor a gyerek már tudatosan rúgkapálja a vizet a saját szemébe. Számomra minden a rutin, akkor vagyok százszázalékosan biztos a nevelésem minőségében, ha a terveink hét esetből legalább négyszer megvalósulnak, és a fürdetésben bőven a 7/4 ráta felett mozgok. Szinte nincs is rosszul sikerülő fürdése Cilikének. Mert az első pillanattól kezdve ugyanúgy készítem fel rá a babát, és magamat.
Első lépés, keményen befűtök, a fürdőben. A távfűtés alapból nem engedi 25 fok alá a hőmérsékletet a lakásban, de nem lehetünk elég elővigyázatosak, ha a megfázásról van szó. Nekem a takony, és a hurutos köhögés a legnagyobb ellenségeim, és Cilike így is megfázott két hete kábé. A babáknál senki sem tud félelmetesebben hurutos köhögést produkálni. Ha azt hinnénk, hogy a fűtés 25 fok felett felesleges, tévedünk, egyáltalán nem az, így áprilisba fordulva sem feltétlenül, különben bármi megtörténhet.
A baba pedig élvezi a forróságot, meg az elektromos hősugárzó zúgását, de főleg azt, hogy vagy tíz percig lehet áriázni, meg pörögni meztelenül a játszószőnyegen. Aztán, amikor eljön az idő, magyarán Szőke elkészíti a vizet, felveszem a gyereket. Visszatekintve a rituálé kialakításában ez a rész volt a legnehezebb, vagyis hogy Szőkét rávegyem, mindig ő készítse el a vizet, mert különben megszakad a folyamat.
Cilikét aztán háttal engedem be a vízbe, miután megmutattam neki a sárgát, közben mondom neki, hogy most fogunk fürdeni, de ezt úgyis tudja valószínűleg egyébként. Ettől még kicsit lefagy minden egyes alkalommal, amikor megérzi a bőrén a meleg vizet, de pár másodperc után beindul a fröcskölés. Én közben megmosom, amit meg kell mosni, plusz a haját is, és igyekszem megakadályozni, hogy a baba megkóstolja a vizet, majd pár perc múlva jelzek Szőkének, aki bebugyolálja egy törölközőbe, aztán beviszi a szobájába, ahol én a felső test tisztításáért leszek felelős, Szőke pedig az alsó szekcióért.
Olyanok vagyunk, mint a Forma-1-ben a kerékcsere, Cilike közben már dörzsöli a szemét, és nagyjából nyolckor ágyba kerül. Ha jól ment a fürdés, és nem lett kicsit sem elnyújtva, akkor amint leteszem az ágyba, és megkapja a cumiját, rögtön be is dől oldalra, és onnantól már intézi a maga alvását. Ha nem, akkor még háromszor be kell tenni a cumit a szájába, és tíz perc múlva alszik el.